Miért engedi meg Isten a szenvedést?

Az élet nehézségeit látva sokakban felmerül a kérdés: Miért engedi meg Isten a szenvedést? Kit ne érintene meg egy éhező, alultáplált afrikai gyermek látványa? Ki ne szomorodna el, ha gyászoló szülőket lát, akik leukémia miatt veszítették el a gyermeküket? Megborzadunk, amikor a terroristák által elkövetett szörnyűségekkel szembesülünk. Ilyen kérdések felmerülésekor a keresztény evangelizáció is falakba ütközik, hiszen sokan épp ezek miatt vetik el Isten létezését. De vajon tényleg a jó kérdést tesszük fel?

suffering

Mi volt előbb: a tyúk, vagy a tojás? Mi a kiinduló kérdés: Isten hozzáállása a szenvedéshez, vagy az ember hozzáállása Istenhez? A Bibliában a következő rövid, de mély értelmű gondolatot találjuk: “Mivel elfordultatok az ÚRtól, az ÚR sem lesz veletek” (4Móz 14:43, RÚF).

Isten nem nézi jó szemmel a szenvedést. Jézus sírt, amikor szembesült egy barátja halálával (Jn 11), és mélyen érintette az is, amikor beteg vagy halott gyermekeik miatt aggódó és gyászoló szülőkkel találkozott. Istennek az emberi szenvedéssel kapcsolatos hozzáállását nem a mostani körülményekből kell lemérnünk, hanem azokból a leírásokból, melyeket a Bibliában találunk. A Szentírásból pedig kiderül, hogy Istent mélységesen elszomorítják azok az állapotok, amelyek ma megfigyelhetők a világban.

Ám felmerül egy fontos szempont, melyet a munkatapasztalataim alapján egyre jobban megértek. Egy szociális munkás csak akkor tud az ügyfelének segíteni, ha az hagyja és együttműködik vele. Minden jó szociális munkás megindul, ha egy család nehéz helyzetét látja, szembesül az éhező gyerekekkel, a munkanélküli szülőkkel. A lehetőségei azonban korlátozottak. Csak akkor tud segíteni, ha a család ezt igénybe veszi és elfogadja. Ha a szóban forgó szülők nem kérnek a segítségéből, nem hajlandók vele együttműködni és nem tesznek eleget a korábbi megállapodásnak a saját helyzetük javulása érdekében, minden marad az eredeti állapotban — sőt egyre romlani fog. Ezért a kérdés nem az, hogy a szociális munkás miért nem segít a családon. Vagy az orvos miért nem adja be erőszakkal is a védőoltást…

A fent idézett igevers rávilágít a probléma valódi gyökerére. A bűnbeeséskor az ember elfordult Istentől, és jelenleg egy olyan világban élünk, melyből a Teremtő ki lett rekesztve. Az iskolákban az evolúciót oktatják, és Isten nevét ki sem lehet ejteni. A bíróságokon nem lehet kifüggesztve a Tízparancsolat. Bár a Himnusz egy Istenhez intézett imádság nemzetünk sorsával kapcsolatban, ez a nép mára már nem kér abból a “víg esztendőből”, amit ő tudna elhozni.

Miért engedi meg Isten a szenvedést? Rossz kérdés. A jó így hangzik: Miért szenved az ember hiába, ha Istennel minden helyrejöhetne? Miért fordul el az ember büszkén és gőgösen Istentől, és utána miért őt hibáztatja mégis a saját kapzsiságának, erkölcstelenségének és egyéb bűneinek a következményeiért?

A fenti vers elszomorító, mert szembesít az emberi gyarlóság következményével — azzal, hogy Istentől távol élünk. Az Újszövetség azonban reménykeltő üzenetet tár elénk: “Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok” (Jak 4:8, RÚF). A szenvedés ellenszere nem az emberi erőlködésben és megoldásokban rejlik, hanem az ember és Isten kapcsolatának helyreállásában. Ha e téren előrelépés történik, megértjük Isten jövőre vonatkozó ígéretét is, melynek megvalósulása már a küszöbön áll: “Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jel 21:3-4, RÚF).

Advertisements

Miért engedi meg Isten a szenvedést? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: evangéliumi, gondolatok

Hozzászólások lezárva.