11 nap vagy 40 év?

Mózes — élete végéhez közeledve — a Második Törvénykönyvben (5Móz, Deuteronomium) összefoglalja a zsidó nép pusztai vándorlásának addigi történetét, és bátorítja őket arra, hogy tartsanak ki Jahve igaz imádatában: “Halld meg Izráel: Az ÚR, a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked” (5Móz 6:4-6, RÚF). Elmond azonban még egy nagyon érdekes és kijózanító részletet is Izrael pusztai vándorlásával kapcsolatban.

izrael_a_pusztaban

Ezzel a megjegyzéssel kezdődik a Második Törvénykönyv: “Tizenegy napig tartott az út a Hórebtől Kádés-Barneáig, a Széír-hegyvidéken át” (5Móz 1:2). Ha tovább olvassuk ugyanezt a fejezetet, azt is megtudhatjuk, hogy Kádés-Barnea már az Ígéret Földjének déli határán helyezkedett el (19-21. versek).

Tizenegy nap!

Ennyi ideig tartott volna Izrael népének, hogy a szövetségkötés helyétől, azaz a Sínai (Hóreb) hegytől eljussanak arra a földre, melyet Isten nekik akart adni. Az utazás mégis negyven évig tartott, melyet Mózes a nép engedetlenségével és Istenbe vetett bizalmának a hiányával indokol meg. Ahelyett tehát, hogy Istenben bízva és rá hagyatkozva alig két hét alatt elérték volna az új otthonukat, a tejjel és mézzel folyó jó földet, 40 éveg vándoroltak a pusztában, ahol tej helyett csak homok volt, méz helyett pedig kígyók.

Mi ebből a tanulság? Az engedetlenségünkkel hátráltathatjuk Isten ránk vonatkozó ígéreteinek beteljesedését. Ha azt vesszük észre, hogy életünk egy területe nem működik, és hiába imádkozunk valamiért, nem történik semmi, érdemes elgondolkodnunk. Volt Istennek olyan üzenete, melynek elmulasztottam engedelmeskedni? Addig, míg Isten adott kijelentésének nem vetjük alá magunkat, nem vezet tovább bennünket. Ő türelmes, és megvárja, míg megérik bennünk a felismerés és a döntés.

Izrael esetében kész volt 40 évig várni! Azonban ez a 40 év az engedetlen generáció számára azt jelentette, hogy a pusztában haltak meg — nem léphettek be az Ígéret Földjére. Végső soron tehát leélhetünk egy életet is úgy, hogy a pusztában vándorlunk körbe és körbe és körbe és körbe és körbe. Közben pedig nem éljük át Isten ígéreteit, és nem látjuk, hogy mit hozhatna ki az életünkből, ha odaszánnánk magunkat neki és engedelmeskednénk.

Mi gátol abban, hogy engedelmeskedj neki, és életed minden területét neki szánd oda?

Advertisements

11 nap vagy 40 év? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: bibliaolvasás, evangéliumi, uncategorized

Hozzászólások lezárva.