Bonhoeffer és a zsoltárok

Dietrich Bonhoeffer (1906-1945) a 20. század egyik legjelentősebb keresztény teológusa, evangélikus lelkész. A II. világháború idején a Hitler-ellenes német ellenállás támogatója, akit emiatt bebörtönöztek, majd kivégeztek. Kivégzése előtt írt gondolatai a Börtönlevelek. Az illegalitásban működő Finkenwaldi Szeminárium vezetőjeként pedig a Közösségben című írásával ad iránymutatást a keresztény közösségi élethez. Ebből a könyvéből (Harmat, Budapest, 2013) származnak az alábbi szempontjai a zsoltárok imádkozásával kapcsolatban.

bonhoeffer_01

Dietrich Bonhoeffer, 1906-1945

  

Bevezető gondolatként Bonhoeffer idézi az Ef 5:19 (“Mondjatok egymásnak zsoltárokat…”) és a Kol 3:16 (“…intsétek egymást zsoltárokkal…”) verseket, hogy hangsúlyozza a zsoltároskönyv jelentőségét és használatát az újszövetségi gyakorlatban. Ezt követően pedig megállapítja: “Az egyház régtől fogva különös jelentőséget tulajdonít a közös zsoltárimádkozásnak. Számos egyházban mindmáig ezzel kezdődik minden közös áhítat” (p. 35.). A zsoltárok használata egyéni és közösségi imáinkban régi múltra tekint vissza. Gyakorlata volt ez Isten ószövetségi népének, az apostoli gyülekezetnek, valamint az egyháztörténelem folyamán a keresztények széles körének. Mára azonban evangéliumi körökben kissé elfeledetté váltak, és szükséges, hogy újra fölfedezzük a zsoltárokat. Ennek indoklásaként Bonhoeffer három okot fogalmaz meg:  

1. A Zsoltárok könyvéből megtanulhatjuk, hogy mit jelent Isten Igéje és ígéretei alapján imádkozni. Ezért nevezi Bonhoeffer a zsoltároskönyvet “az imádkozás legfőbb iskolájának” (p. 35.). Benne ugyanis olyan imákat találunk, melyek kettős természetűek: egyrészt az emberek ajkairól szállnak fel Istenhez, tehát emberiek, mint amilyenek mi vagyunk; másrészt azonban Isten Lelkétől ihletettek, tehát isteniek, mint amilyenné nekünk kell válnunk a megszentelődés folyamatában a Krisztushoz való hasonlóságunkban. Ha a zsoltárokra figyelünk és tanulunk belőlük, imáink biblikusabbá válhatnak, és megértjük, hogy fohászainkat elsősorban nem körülményeinknek kell alakítania, hanem a Szentírásnak.  

2. Azt is megtanuljuk a Zsoltárok könyvéből, hogy mit imádkozzunk. Bonhoeffer így fogalmaz: “Biztos, hogy a zsoltárimádság messze meghaladja egyéni tapasztalatunk mértékét, mégis az egész Krisztus-imádság hitében imádkozunk; ez annak a Krisztusnak az imádsága, aki valódi ember volt, és ezeknek az imádságoknak a tartalmát egyedül ő tapasztalta meg teljes mértékben” (p. 38). A zsoltárimádság elvezet minket Krisztushoz, és eléri, hogy nem önállóan, hanem vele valódi közösségben szólítjuk meg az Atyát.  

3. Végezetül pedig megtanulhatjuk a zsoltárimádságból, hogy közösségként imádkozzunk. A keresztények közössége együtt imádkozza a zsoltárokat — együtt, egy szájjal, egy szívvel — és közben belátjuk, hogy saját egyéni imádságunk csak egy kicsiny része az egésznek. Miközben ugyanazokat a szavakat együtt mondjuk ki, megtanulunk együtt imádkozni a testvéreinkkel, és a szívünk közelebb kerül egymáshoz, jobban egymásra hangolódunk.  

Bonhoeffer a zsoltárimádsággal kapcsolatos gondolatait így fejezi be és összegzi: “Minél jobban elmélyedünk a zsoltárok könyvében, minél gyakrabban imádkozzuk zsoltárait, imádságaink annál egyszerűbbé s gazdagabbá válnak” (p. 40.).  

Legyen ez mindannyiunk tapasztalata!

Reklámok

Bonhoeffer és a zsoltárok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: uncategorized

Hozzászólások lezárva.