Isten dicsőítése: zene nélkül?

Ha Isten dicsőítésére gondolunk, akkor valószínűleg sokaknak a gyülekezeti éneklés jut először az eszébe. Bármilyen hangszerelésről és stílusról beszélünk is, az éneklés fontos és szerves része a keresztény istentiszteletnek. Azonban Isten dicsőítése nem ér véget akkor, amikor befejeződik az éneklés. A következő néhány igevers a segítségünkre lehet abban, hogy meglássuk, a hétköznapjainkban milyen fontos szerepe van az imádatnak.

1. Istent dicsőítjük akkor, amikor megbánjuk és megvalljuk a bűneinket: “Ekkor azt mondta Ákánnak Józsué: Fiam, adj dicsőséget az ÚRnak, Izráel Istenének! Tégy bűnvallást előtte, és mondd el nekem, hogy mit tettél, ne titkolj el semmit előlem” (Józs 7:19, RÚF).

2. Istent dicsőítjük akkor, amikor hittel és bizalommal viseltetünk iránta: “Isten ígéretében nem kételkedett hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni” (Róm 4:20-21).

3. Istent dicsőítjük akkor, amikor nem saját kedvünkre élünk, hanem lelki gyümölcsöket termünk az Úrnak: “Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek” (Jn 15:8).

4. Istent dicsőítjük akkor, amikor hétköznapi tevékenységeinket annak tudatában végezzük, hogy ő mindig velünk van: “Akár esztek tehát, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek” (1Kor 10:31).

5. Istent dicsőítjük akkor, amikor kitartunk mellette és engedelmesen követjük még akkor is, ha ez az életünkbe kerül (akár szó szerint, akár átvitt értelemben): “Bizony, bizony, mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: Kövess engem” (Jn 21:18-19).

A feladatunk tehát adott: dicsőítsük Istent akkor is, amikor épp nem szól semmilyen zene…

Reklámok

Isten dicsőítése: zene nélkül? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: evangéliumi, spiritualitás

Hozzászólások lezárva.